Az
öreg cseresznyefa ágairól selyemszalagok lógnak – régiek és újak, fakók és
rikítók, foszlottak és épek, a szivárvány minden színében. Ha leülsz a fa elé
és elég sokáig nézed, a szélben lengedező szalagok elmesélnek egy történetet…
#
Kicsi Nővér dédapja mandarin volt.
Büszke, bölcs és hatalmas férfi, a császár jobb keze. Jó ember volt, de
túlságosan is szeretett élni. Játszott, de a madzsong kövek nem kedveztek neki.
Ágyasokat tartott, de azok csak meglopták. Mulatott és ivott és ópiumot szívott
és a családi vagyon lassan elveszett, neki pedig el kellett hagynia a Tiltott
Várost.
Aztán egy nap túl sok ópiumot
szívott és elaludt.
Kicsi Nővér apja is büszke ember,
bár mocskos a körme és szakadt ruhákban jár. Kicsi Nővér gyakran hallja őt emelt
hangon beszélni az árusokkal, tiszteletet követelve, magából kikelve
bizonygatva, hogy ő bizony egy mandarintól származik, de ez senkit sem érdekel.
Mert Kicsi Nővér apja nem mandarin, csak egy szegény paraszt, akinek a sógora
mészáros, és akinek annyi földje sincs, hogy a családját jóllakassa.
#
Kicsi Nővér szülei naphosszat
dolgoznak a rizsföldön, a hátuk meggörnyed, a bőrük megrezesedik a naptól.
Mikor a faluban jár, Kicsi Nővér látja a gazdag asszonyokat finom
selyemernyőikkel a kezükben, a testük színes brokátokba burkolva. A bőrük olyan
fehér, mint a porcelán. Ők nem dolgoznak kinn a napon, csak ügyetlenül billegnek
aprócska lábukon a palankintól az ajtóig.
Kicsi Nővér anyjának nem kötötték el
a lábát, és Kicsi Nővér apja sokat is ugratja emiatt. Mikor iszik hangosan
nevet és néha ujjal mutogat és azt mondogatja, hogy még milyen jó, hogy a
feleségének ilyen ormótlan a lába, még akkor is, ha az ágyban nem tud neki
örömöt szerezni vele, mert így legalább dolgozni tud. Kicsi Nővér anyja
ilyenkor mindig lehajtja a fejét és elfordul a férjétől, mintha szégyellné
magát. Kicsi Nővér sosem értette ezt, mert ugyan ki szeretne inkább
aranylótuszokon billegni, mint szaladni?
#
Otthon nehéz az élet. Nincs mindig
elég étel és sok a száj is, amit etetni kell, ezért Kicsi Nővér néha éhesen
fekszik le.
De megérti, mert ő a legkevésbé
fontos a családban.
Öten vannak testvérek: a három
bátyja, az öccse és Kicsi Nővér maga.
A fiúk fontosak: ők viszik tovább a
család nevét és ők gondoskodnak a szülőkről, mikor azok már túl öregek ahhoz,
hogy eltartsák magukat. És Kicsi Nővér fivérei jó fiúk, tudják a dolguk.
Mindegyiknek szép neve van:
Győzedelmes Erő, Imádott, Ősök Bölcsessége és Kicsi Remény.
A lányok nem fontosak; senki sem
akar lánygyermeket. A lány csak arra jó, hogy férjhez adják, de egy bukott
mandarin dédunokáját, akinek az apja egy egyszerű földműves, és aki anyjának
még a lábát sem kötötték el, nem lehet jól férjhez adni. Így hát Kicsi Nővér
nem ér sokat.
Ezért is hívják így – Kicsi Nővér.
Mikor megszületett és a bába bejelentette, hogy lány, az apja még annyira sem
törődött vele, hogy rendes nevet adjon neki. Azóta sem kapott.
Ezért hívják csak Kicsi Nővérnek.
#
Kicsi Nővér apja gyakran jár a helyi
ivóba. Minél kevesebb az étel a kamrában, annál gyakrabban.
Mikor nagyon sokáig elvan, a
felesége gyakran Kicsi Nővért küldi utána. A kislány gyűlöli azt a helyet.
Mindig félhomály van, mert a tulaj nem veszi a fáradtságot, hogy zsírpapírt
rakjon az ablakokra. A levegőben alkohol és mosdatlan testek bűze terjeng. A
vendégek mind férfiak – hangos, durva férfiak. Kicsi Nővér fél tőlük.
Az apja mindig a pultnál ül és a
mandarin nagyapjáról beszél. Bizonygatja, hogy az élet igazságtalan, mert
palotában kellene élnie, szolgákkal körülvéve. Selymet kellene hordania, nem
posztót. Olyan feleség járna neki, aki festi a szemét és el van kötve a lába,
nem pedig az a bárdolatlan jószág, aki otthon várja.
Néha másokkal is beszélget, és
olyankor mindig még egy kicsit elégetlenebb lesz az életével. Olyankor mindig
kiabál és csapkod, amikor hazajön, Kicsi Nővér pedig ilyenkor mindig megrémül
és elbújik a létra mögé.
Egy nap aztán nem bosszúsan jön
haza, hanem tele tervekkel. Kijelenti, hogy megtalálta a megoldást minden
gondjukra. El kell innen menniük, eladni a földet, ahol úgysem terem elég,
eladni a házat, hátat kell fordítaniuk Kínának.
Várja őket az Aranyhegy.
#
Kicsi Nővér családja mindent pénzzé
tesz – a földet, a házat, az állatokat, pár értékes apróságot, ami még
megmaradt a mandarin előd vagyonából. Kicsi Nővér anyja csak egyetlen dolgot
menekít meg és rejt el a ruhái között: egy pici, kék selyem cipőcskét, finoman
hímzett főnixekkel és kacsákkal az oldalán.
Kicsi Nővér arra számít, hogy majd
hosszasan gyalogolnak az ország belseje, a hegyek felé, ám hamar rá kell
jönnie, hogy az apja a másik irányba vezeti családját. Három napig menetelnek –
szerény csomagjaik a hátunkon, a kezükben, Kicsi Remény az anyja hátára kötve –
mígnem elérnek a tengerig.
A kikötőben hatalmas a tömeg. A
legtöbben ugyanolyan toprongyosak, mint ők, és mindenki az Aranyhegy felé tart.
Hatalmas a káosz. Ősök Bölcsessége egyszer elkeveredik és csak órák múlva kerül
elő.
Öt éjszakát töltenek a kikötőben,
mielőtt felférnek egy hajóra.
#
A hajóút egy rémálom.
Vagy harminc másik családdal
zsúfolják össze őket a sötét, ablaktalan fedélközben. Alig van elég hely ahhoz,
hogy letegyék a csomagjaik és melléjük feküdjenek. Kicsi Nővér az anyjához
bújva alszik.
Sokan lopnak, mert kevés az étel és
itt mindenki szegény, csak néhányan szegényebbek, mint a többiek. Az embernek
nagyon oda kell figyelnie a holmijára.
Kicsi Nővér apja is próbál lopni.
A fedélközben állott a levegő, és
pár órával a kihajózás után vizelet és ürülék bűzétől nehéz. Hamarosan
betegségek ütik fel a fejük. Az utasok közt nincs orvos. Úgy félúton egy
öregasszony meghal, de senki sem viszi ki a hulláját.
Kicsi Remény is megbetegszik, és
anyja hiába próbálja ápolni, nincsenek náluk gyógyfüvek és még az ősökhöz sem
tudnak megfelelően imádkozni. Kicsi Remény nem éli túl az utat.
Kicsi Nővér nem tudja, meddig
utaznak – a nappalok és az éjjelek egybeolvadnak –, de aztán egyszer csak a
hajó nagyot rándul és kinyílik a fedélköz ajtaja.
#
Az Aranyhegy nem olyan, amilyenre
Kicsi Nővér számított. Nem is arany, és nem is hegy. Viszont sok a homok és
nagy a hőség. Kicsi Nővér megcsalatva érzi magát.
Elmennek egy kisvárosba, amitől nem
messze, több napi keresgélés után, a családja munkát kap – nem csak a
szüleinek, a bátyáinak is dolgoznia kell. Kicsi Nővér is segít, ahol tud, de
még túl kicsi ahhoz, hogy bárkinek is igazából a hasznára váljon, de attól ő
még lelkesen hordja a vizet a munkásoknak.
Itt nem földet kell művelni –
amennyire száraz a táj, úgysem nőne itt meg a rizs. A családja, és még annyi
ember, mind olyanok, mint ők maguk, olyanok, akik Kínából jöttek át, sorban
fahasábokat fektetnek a földre, amiket aztán hosszú vasrudakkal kereszteznek.
Kicsi Nővér először nem érti, mire is jó ez, de aztán egy idős asszony
elmagyarázza neki: ha készen lesznek, a vasrudakon egy olyan jármű fog futni,
amit nem húz sem ember, sem állat. Egy nagy fémmonstrum, ami egyszerre több
tucat embert képes szállítani, gyorsabban, mint a szél, és ami sosem fárad el.
Kicsi Nővérnek tátva marad a szája.
Onnantól kezdve még szorgosabban
hordja a vizet.
#
Az Aranyhegy lakói nagyon furcsák.
Bár a családja a városon kívül, sátorokban lakik, Kicsi Nővér azért éppen elég
helyit lát.
A legtöbbjük bőre hófehér, de vannak
olyanok is, akiké sötét, mint a szójaszósz. A fehérek között van fekete- és
barnahajú, de akad olyan is, akinek napsárga, vagy rézszínű tincsek lógnak a
fejéről. A sötétbőrűek haja mindig fekete és rettenetesen kunkorodik.
Mindegyikkőjüknek kerek a szeme, aminek színe a kéktől a feketéig bármi lehet.
Furcsa ruhákban járnak és furcsa nyelven beszélnek. Valahányszor csak elég
közel tud menni hozzájuk, Kicsi Nővér lelkesen hallgatja őket, és próbál annyit
megtanulni a nyelvükből, amennyit csak tud. Utánozza a szavaikat, amik furcsán
perdülnek a nyelvén.
#
A mérnöknek, aki az építkezést
vezeti, van egy kicsi lánya, aki talán egy, vagy két évvel idősebb Kicsi Nővérnél.
Az ő haja is napsárga és csigásan
göndör, a szeme pedig kék, olyan színű, mint a pici selyemcipő, amit Kicsi
Nővér anyja a ruhák közé rejtett, mikor eljöttek Kínából. A kislány finom
anyagból készült, hosszúszoknyás, virágmintás ruhát visel és fekete cipellőt,
amit folyton belep a por. A hajában színes, masnira kötött selyemszalagok
ülnek. Folyton mosolyog.
Bár a kislány kinézete rettenetesen
szokatlan számára, Kicsi Nővér meg van róla győződve, hogy még sosem látott
ilyen bájos teremtést, még otthon Kínában a porcelánbőrű, kicicomázott gazdag
asszonyok között sem.
#
A napsárga hajú lány gyakran a
munkások körül ólálkodik. A kezében porcelánbaba vagy labda vagy színes karika,
mindig oda dugja pisze kis orrát, ahol történik valami. Minden érdekli – a
vasrudak, a szerszámok, a munkások furcsa ruhája, finom vágású arca és
különleges formájú szeme. Sokat kérdezősködik, de szinte senki sem érti meg,
mit is mond. Mások, akik beszélik az Aranyhegy nyelvét, a saját nyelvükre
tanítják, és a kislány hamar elsajátít pár szót, még egy dalocskát is.
Az apjának, a mérnöknek nem tetszik
ez. Ha meglátja, hogy a lány csinos kis ruhájában a munkások körül lődörög,
rögtön karon fogja és elvezeti. De alighogy félrenéz, a kislány már cselezi is
ki az anyját és a dajkát és rohan vissza a sínekhez.
Miközben a mérnök lánya a
bevándorlókat kémleli, addig őt, mindig csak a távolból, Kicsi Nővér figyeli.
#
Egy nap aztán szembekerülnek
egymással.
A napsárga hajú kislányon aznap rózsaszín
ruha van, a hajában masnira kötött rózsaszín szalag. Kicsi Nővér ruhái
szakadtak és piszkosak és napok óta nem fürdött. Szégyelli magát és el akar
szaladni, de a másik lány utána szól.
– Várj! – A szót nem érti, de
elégszer utasították már a legkülönbözőbb dolgokra ahhoz, hogy felismerje a
hangsúlyt. Megáll és visszafordul. A rózsaszín ruhás kislány közelebb lép hozzá
és merészen megérinti az arcát. Kicsi Nővér megrezzen, de nem hátrál meg.
Furcsa számára ez a közvetlenség, de lehet, hogy az Aranyhelyen ez a szokás.
Nagy levegőt vesz és ő is kinyújtja
karját, majd ujja hegyével óvatosan végigsimít a másik lány hajában kötött
szalagon. A lány kuncogni kezd.
– Szép – mondja Kicsi Nővér az
anyanyelvén, majd egy pillanattal később angolul is. Az idegen szó furcsán
gördül le a nyelvéről.
A napsárga hajú lány mosolya
kiszélesedik.
– Köszönöm – mondja az, és finoman
behajtja a térdét. Kicsi Nővér leutánozza a mozdulatot. Mindketten nevetnek.
Ekkor a napsárga hajú lány Kicsi
Nővér felé nyújtja a kezét. A kislány nem érti a gesztust.
– Kathy – mondja a lány, majd mikor
Kicsi Nővér nem mozdul, bal kezével megragadja annak jobbját és belehelyezi
sajátjába, hogy Kicsi Nővér ujjai a tenyerében nyugodjanak, míg hüvelykujjuk
összefonódik. Kicsi Nővér így már felismeri a mozdulatot. Ő is bemutatkozik,
bár a napsárga hajú lány – Kathy – képtelen megismételni a nevét.
Mindketten kuncognak.
#
A két lánynak nem kell beszélnie a
másik nyelvét ahhoz, hogy megértsék egymást.
A következő napokban, hetekben sok
időt töltenek együtt. Valahányszor csak mindketten meg tudnak szökni kicsit
gondozóik és a munka elől, elbújnak és játszanak. Kathynek van egy bőrből varrt
labdája, egy nagy karikája, amit gurítani lehet, na meg egy porcelánfejű babája
göndör, sárga hajjal és kék szemmel, ami Kicsi Nővér szerint pont úgy néz ki,
mint a gazdája, csak éppen a szalag hiányzik a hajából. Ha olyan kedve van,
Kathy még az ábécéskönyvét is előhozza, és abból tanítja angol szavakra Kicsi
Nővért: alma, baba, cica… Cserébe Kicsi Nővér madzagot és papírt csen az egyik
sátorból és nádat hoz a folyó mellől és megtanítja Kathyt, hogyan kell
papírsárkányt csinálni. Mikor készen vannak, Kathy kihozza a festékeit és
ecseteit és virágokat festenek a sárkányokra. Még a nevüket is ráírják, kínaiul
és latin betűkkel is.
Kicsi Nővérnek még sosem volt ilyen
jó barátja.
#
Kicsi Nővér szülei gyakran
összeszólalkoznak esténként. Olyankor a kislány a sátor fala felé fordul és
próbál nem rájuk figyelni.
Az életük az Aranyhegyen nem jobb,
mint otthon volt. Itt is sok a munka, kevés a pénz. Az étel se nem több, se nem
jobb. Az idő túl száraz ahhoz, hogy rizst lehessen termeszteni, az otthonról
hozott fűszerek is elfogytak már, így minden íztelen, unalmas.
Kicsi Nővér tudja, hogy a szülei
azon veszekszenek, hogyan is tudnának továbblépni: hogyan tudnának kevesebbet
dolgozni, többet rakni az asztalra, tetőt emelni a család feje fölé.
Mikor veszekszenek és hangjuktól
remeg a sátor fala, Kicsi Nővér mindig megpróbál valami szépre gondolni.
Felidézi a selyemszalagokat Kathy hajában, ahogy azok a szélben lebegnek és
ragyognak, ahogy rájuk süt a napfény.
Mosolyog, és elképzeli, hogyan
festenének az ő hajában.
#
Egy nap aztán Kicsi Nővér szülei nem
veszekszenek többet. A kislány reméli, ez azt jelenti, hogy nemsokára minden
jobbra fordul.
#
Pár héttel később elérnek az
ábécéskönyvben az sz betűhöz.
Sz, mint szalag.
Szalag Kathy hajában, Kicsi Nővér
álmaiban.
Furcsa, hogy egy gyermek hogyan
képes vágyódni egy ilyen egyszerű, szinte értéktelen dolog után.
De ő akkor is ezt akarja.
Kicsi Nővér óvatosan végigsimít
ujjával az oldalon, követi a nyomtatott szalag görbületét, csomóját. Ajkával
némán formálja a betűket.
– Szalag – mondja, a szó, a nyelv
még mindig idegen, a hangsúly, a kiejtés még mindig nem tökéletes. Kathy
kuncog. Kicsi Nővér ismét megpróbálja. – Szalag. – Tekintetét felemeli a
könyvről és Kathy szalagjára szegezi. Ma a haját két copfba fonták, a fonatok
végét halványzöld szalag díszíti. Olyan a színe, mint a jádénak. Kicsi Nővér
felemeli remegő kezét és megérinti a finom selymet. – Akar – szól.
Kathy somolyog. Kicsi Nővér ismeri
ezt az arckifejezést. Az napsárga hajú kislány hajlandó nekiadni a szalagját –
de az Aranyhegyen mindennek ára van.
#
Kicsi Nővérnek csak egyetlen dolog
jut eszébe, ami méltó ára lehetne a szalagnak: a pici, kék cipőcske, ami az
anyja a ruhák közé rejtetett, mikor elindultak otthonról.
Tudja ugyan, hogy nem lenne szabad
ezt tennie, de Kathy szalagjai olyan szépek és ő annyira szeretne egyet –
szinte már látja maga előtt, hogyan mutatna a saját hajában, a copf végén, vagy
két kicsi konty köré tekerve, vagy a nyakába kötve – és amúgy is, senkinek sem
lesz már arra a cipőre szüksége: édesanyja lába ormótlan, az övét pedig már
úgysem kötik el.
Az Aranyhegyen senki lábát se kötik
el.
#
Mikor a szülei és a testvérei kinn
dolgoznak a perzselő nap alatt, Kicsi Nővér belopakodik a sátrukba. A szíve a
torkában dobog, ahogy letérdel megviselt vászonzsák elé, ami a szülei ruháit
rejti. Remegő kézzel nyitja ki a zsák száját, és óvatosan, egyesével kiemeli a
kopott, durva anyagokat. A ruhákat egyenként hatogatja szét, a szíve minden
egyes alkalommal nagyot dobban, mikor egy-egy gondosan összehajtogatott
csomagocska belseje feltárul.
Már majdnem a zsák alája ér, mire
megtalálja a cipőt.
Anyja az ünneplő köntösébe dugta,
amit nem viselt, amióta csak megérkeztek ide, és ami csak egy egészen picivel
szebb, mint a többi ruhája. A cipő kilapult, kicsit gyűrött, a sarka is kopott
kissé – nem új darab az sem, hordták már.
De attól még gyönyörű, és ráadásul
valami olyan dolog, amit Kathy máshonnan sosem szerezhetne meg.
A cipőt az inge alá rejti, a ruhákat
pedig hatalmas gonddal visszapakolja a zsákba, aminek száját összehúzza,
madzagjára takaros csomót köt, majd kisettenkedik a sátorból.
Még akkor is remeg a lába, mikor
kincsével a kezében Kathy háza elé ér.
#
Kathy vidám felvisít, mikor meglátja
a cipőt. Igaz, hogy az ő lábára kicsi, a babájáéra meg nagy, de attól még
gyönyörű. Óvatos ujjal simít végig a hímzett madarakon – hallani akarja a
történetüket, tudni akarja, hogyan és miért kerültek fel a selyemre. Kicsi
Nővérre néz – talán egy nap majd el tudja neki mesélni.
Megkötik az üzletet. Nincs
szerződés, se kézfogás, csak csere: a cipő szalagokért. Kathy beszalad a házba
és négy vékonyka selyemdarabbal tér vissza, két rózsaszínnel és két
világoszölddel. A cipőcske megéri a négy szalagot, talán többet is, de az
apukája mindig arra tanította, hogy okosan üzleteljen. És Kicsi Nővér amúgy is
örül a négy szalagnak.
A két rózsaszínt a hajába kötik –
Kathy két copfba fogja Kicsi Nővér fekete haját, a szalagot pedig masnira köti
a copfok vége köré. A két zöld szalagokat Kicsi Nővér csuklójára tekerik.
Kicsi Nővér még sosem volt ennyire
boldog.
#
Mikor hazaér, Kicsi Nővér vendéget
talál a sátrukban.
A férfi kínai, de nyugati ruhákat
visel – keménykalapot és öltönyt és még sétapálca is van a kezében. Kínaiul
beszél, de viccesen ejti ki a szavakat. Kicsi Nővérnek néha nagyon kell
figyelnie, hogy megértse, mit is mond.
Mikor Kicsi Nővér belép, az idegen
felé biccent fejével, mire az apja bólint. Az idegen leguggol elé és durván
megfogja az állát, fejét előbb jobbra, majd balra fordítja. Felhúzza a kislány
ajkát és megnézi a fogait. Kicsi Nővér legszívesebben elszaladna.
Az idegen feláll és elégedetten
bólint.
– Rendben van – mondja. – Akkor
ahogy megbeszéltük.
És azzal elmegy.
#
Egy hét is eltelik, mire Kicsi Nővér
anyja észreveszi, hogy valami nincs rendben.
Egyik nap naplementekor Kicsi Nővér
arra lép be a sátorba, hogy az anyja idegesen pakolja szét a ruhákat, keres és
keres – a pici cipőket keresi.
Kicsi Nővér tudja, hogy bajban van.
Megpróbál elbújni, olyan kicsinek és jelentéktelennek tűni, amennyire csak tud,
de az anyja így is észreveszi, hogy bármi is a baj, ő tehet róla.
Kiabálni kezd. Kicsi Nővér anyja
sosem szokott kiabálni.
A kislány a sátor sarkába hátrál, de
nem szól egy szót sem. Egy magányos könnycsepp csorog le az arcán. Mikor az
anyja arcon üti, mindent bevall.
#
Kicsi Nővér anyja a nyugati ruhás
idegen társaságában elmegy a mérnök házához. Kicsi Nővért nem viszik magukkal,
így hát nem tudja, mit is tesznek ott, de az anyja a kicsi kék cipőcskével a
kezében tér vissza.
Másnap, kezében a szalagokkal, Kicsi
Nővér elsétál Kathy házához – ő visszakapta a cipőt, úgy igazságos, ha Kathy is
visszakapja a szalagokat.
A napsárga hajú kislány összehúzott
szemekkel néz rá, mikor kinyitja neki a hátsó kertkaput. Pici kezét derekára
teszi. Dühös. Kicsi Nővér hiszi, hogy jogosan.
Kicsi Nővér térdre ereszkedik, fejét
lehajtja, és úgy nyújtja át a szalagokat. Kathy szinte kitépi őket a kezéből,
majd egy szó nélkül sarkon fordul és beviharzik a házba.
Kicsi Nővér sokáig nem mozdul.
#
Pár nappal később Kicsi Nővér
édesanyja nem megy dolgozni, hanem a sátorban marad és Kicsi Nővért is ott
tartja.
A kislány egészen addig nem érti,
hogy mi történik, amíg meg nem érkezik a vendégük: egy idősebb nő az, kezében
kicsi csomag.
Az anyja alacsony széket húz a sátor
közepére és oda ülteti Kicsi Nővért. A kislány fél, de még ég az arca a
pofontól, ezért nem ellenkezik.
A vendégük kipakolja csomagját:
kenőcsök, olló, hosszú vászoncsíkok kerülnek elő a táskából. Kicsi Nővér
idegesen mocorogni kezd, de még mindig ülve marad.
Az anyja letérdel elé és lehúzza
lábáról poros cipőit. Egy tál vizet húz maga elé és megtisztítja a kislány
lábát. Kicsi Nővér nyöszörög, de nem szól semmit. Anyja feláll, helyére a
látogató guggol. Kezébe veszi az ollót, és sietős mozdulatokkal levágja a
kislány körmét. A darabok össze-vissza repülnek. Utána az egyik krémért nyúl és
bekeni vele Kicsi Nővér talpát. A kislány már remeg.
Az idegen nő végül a vászoncsíkokért
nyúl. Kicsi Nővér érzi, ahogy anyja mögé lép és megszorítja a vállát. Nem
tudja, hogy a nő vajon ezért teszi-e, hogy megnyugtassa, vagy azért, hogy el ne
szaladjon. A vendég elkezdi feltekerni a vászoncsíkot a bokájára, egyre lejjebb
és lejjebb halad, végig a lábfejen, le az ujjaikig, amiket a talp alá hajt.
Megszorítja a vászoncsíkot.
Kicsi Nővér felsikít.
#
Hiába próbál menekülni, az összes
vászoncsíkot a lábára tekerik. Sír és kiabál és nem érti, mert az Aranyhegyen
senki lábát nem kötik el, akkor az övét miért kell? Az anyja lába nincs
elkötve, akkor az övét miért kell?
Fáj.
Az anyja valami megnyugtatót motyog
a fülébe. Nem érti a szavakat.
Fáj.
A nő befejezi munkáját és
megpaskolja Kicsi Nővér térdét.
Fáj.
Arra utasítják, hogy álljon fel. Nem
hajlandó. Az anyja a vállánál fogva megragadja és talpra rántja.
Fáj.
Teljes súlya a lábára nehezedik.
Hallja, ahogy elroppannak a csontjai.
#
A következő napokban makacsul
hallgat. Sír és nyöszörög, de egy szót sem szól. Teszi, amit mondanak neki. Nem
válaszol. Nem reagál. Nem ellenkezik. Nincs értelme.
A nő többször is eljön, újra és újra
átköti a lábát, mindig kicsit szorosabbra, mindig kicsit jobban fáj. Alig bír
járni. A kötései bűzlenek, genny és vér itatja át őket.
Az anyja mintha aggódna kicsit, de a
nő, aki a műveletet végezte, csak legyint. Kicsi Nővér anyjának lábát nem
kötötték el, a testvérei lábát nem kötötték el, honnan is tudhatná, mi is
ilyenkor a megszokott? Nem lesz itt semmi baj, erős lány ez.
Kicsi Nővér láza még aznap este
felszökik.
#
A láz furcsa álmokat hoz.
Otthon van megint Kínában és egy
cseresznyeligetben sétál. A fák virágoznak, és a szirmok a legkülönfélébb
színekben pompáznak – pont, mint Kathy hajában a szalagok.
A föld puha, és úgy fogja közre a
lábát, mint valami párna. A csontja újra épek és csak szalad és csak szalad és
szalad…
Hirtelen minden olyan forró lesz,
égeti, felhólyagosítja a bőrét és a hajából csepeg az izzadtság és kiáltani
szeretne, de nem jön ki hang a torkán, már az is bedagadt, csak nyöszörögni
tud, sikítani nem, segítséget kérni nem…
Megjelenik egy sárkány. Vörös és
arany és hosszú teste úgy vonaglik, mint egy kígyóé. Körbe-körbe tekergőzik
Kicsi Nővér körül, megrémiszti, és közben morog és bömböl, aztán hirtelen
megböki az orrával a kislányt, megszagolja a lábát, és az fáj, mint mikor
eltörték a csontjait, de mégsem annyira, mint a hőség, aztán a sárkány
felkapja, a hátára veszi, és már szállnak is el, el a sátor sötétjéből, ki a
napfényre…
#
Mikor legközelebb magához tér, puha
ágyban fekszik; feje alatt tollpárna, testét tollpaplan fedi. Még sosem feküdt
ilyen kényelmes ágyban.
Egy férfi ül az ágya szélén –
nyugati ember, nyugati ruhában, szemén szemüveg, füléből valami cső lóg ki,
aminek a másik végét, ami kis fémkorongban végződik, Kicsi Nővér meztelen
mellkasára helyezi.
Hideg.
A férfi összehúzza a szemöldökét,
kihúzza a füléből a csövet és megrázza a fejét. Mond valamit, és bár Kicsi
Nővér nem érti a szavait, a hangsúlyt felismeri.
Valami nincs rendben. Talán soha nem
is volt.
Kérdezni akar, tudni akar, de nincs
ereje.
A nyugati férfi kis tálkában valami
folyadékot tol az ajkához, ő pedig iszik. Nincs ereje ellenkezni.
Pár pillanat, és már alszik is.
#
Most felhőkről álmodik. Kék égről és
vattaszerű felhőkről.
Kék égről, vattaszerű felhőkről és
Kicsi Reményről.
Most nem is fáj.
#
Felébred, mikor a matrac megmozdul.
A szemét alig bírja kinyitni,
szemhéját összetapasztja a könny, a csipa és a láz, de annyira éppen szét tudja
feszíteni, hogy meglássa Kathy arany loboncát, ahogy a háta mögött fénylik a
késő délutáni nap, furcsa derengést vonva a feje köré, pont, amint az egyik
könyvben, amit Kathy mutatott neki, pont, mint azok a szárnyas emberek, akiket
Kathy angyaloknak nevezett.
Kathy arca vörös a könnyektől, marka
tele szalagokkal: rózsaszín, mint a cseresznyevirág; sárga, mint Kathy haja;
zöld, mint a vízből kinövő rizspalánta otthon; kék, mint a cipő, amit ellopott;
vörös, mint a vére, ami átitatta a lábát szorító kötést.
Kathy zokog.
– Sajnálom. Tied – mondja, Kicsi
Nővér vékony mellkasára ejtve a szalagokat. – Mind. Tied. Maradj! Kérlek!
Kicsi Nővér beszélni szeretne, de
nem tud. Valami szorítja a torkát: a könnyek, a meghatottság, a fájdalom vagy a
láz, a betegség, nem tudja. Csak bólint.
Kathy szeme felragyog és a nyakába
borul.
Fáj és gyenge és a lábát elkötötték
és már sohasem fog szaladni, de még sosem volt ilyen boldog.
#
Aznap Kathy már nem mozdul mellőle,
akkor sem, mikor az anyja hívja vacsorázni, akkor sem, mikor az apja bejön.
Kathy makacs és marad.
Valahonnan egy kis lószőrős hajkefét
vesz elő. Óvatosan kiszabadítja Kicsi Nővér izzadtságtól csimbókos haját a feje
alól és kifésüli. Újra és újra áthúzza a kefét a fekete tincseken és közben
énekel. Kicsi Nővér is szeretne vele énekelni, de egyre nehezebb levegőt venni.
Mikor minden csomó kibomlott, Kathy
kézbe veszi a szalagokat és fonni kezd. Apró, bonyolult tincsekbe fonja Kicsi
Nővér haját, mindegyikbe szalagot húz. Mikor elfogy a fekete haj, a megmaradt
szalagokat Kicsi Nővér csuklójára köti.
Még vörös a szeme, az ujjai
fáradtak, de mosolyog, mert itt a barátja, és itt is marad vele örökre.
Aznap este együtt alszanak el a
nagy, tollpaplanos ágyban. Egymás kezét fogják, az arcuk csak pár centire
egymástól. A mérnöknek nincs szíve szétszakítani őket.
#
Másnap reggel már csak az egyik lány
ébred fel.
#
Kicsi Nővért a mérnök kertjének
végébe temetik.
Eljönnek ugyan a szülei a testért,
de a mérnök nem hajlandó odaadni nekik. Ha életében így megkínozták, legalább halálában
adjanak neki nyugtot, érvel. A tolmács nem mer vitatkozni.
A temetőbe akarják vinni, Kathy ki
is választja azt a parcellát, ahová szeretné, hogy temessék – nyugat felé néz,
és a kislány reméli, hogy onnan barátnője ellát majd hazáig – de a lelkész nem
engedi. Kicsi Nővér pogány volt, megszentelt földben nem nyugodhat. A mérnök
nagyot sóhajt, de nem vitatkozik.
Helyette inkább maga ácsol
fájdalmasan apró koporsót – egyszerű kis dobozt, semmi cicoma, de akkor is az ő
keze munkája –, amit a kert végében ás el. A temetésen nincs ott más, csak
Kathy, az apja, az anyja és a dajka. Senki más. A nők arcán könnyek csorognak.
Fejfa sincs. Pogánynak kereszt nem
jár.
Kathy anyjának jut eszébe, hogy
ültessenek fát a sírhantra. Ő is veszi meg a csemetét, három nappal azután,
hogy a kislányt a földbe helyezték. Egy kis cseresznyefa az, alig magasabb,
mint Kathy. Az anyja azt mondja, ilyen fák vannak ott is, ahonnan Kicsi Nővér
jött. Kathy hisz neki.
A fát még aznap elültetik. Mikor már
peckesen áll, Kathy beszalad a házba. Egy pár perc múlva kezében megmaradt
szalagjaival tér vissza.
Egyenként köti fel őket az ágakra.
Az öreg cseresznyefa ágairól
selyemszalagok lógnak – régiek és újak, fakók és rikítók, foszlottak és épek, a
szivárvány minden színében. Ha leülsz a fa elé és elég sokáig nézed, a szélben
lengedező szalagok elmesélnek egy történetet…
Kijelentem, hogy a fenti írás saját szellemi
termékem. Intertextuális vonatkozásival tisztában vagyok.
Szujer Orsolya
